Ki korán kel (ébred)...
Kövesd Péter - 2019-11-11 16:42:10

6. számú szösszenet

Ki korán kel (ébred)...

2013-ban jelent meg az CEN/TS 16555 „Innovációs menedzsment” c. európai szabvány (Azóta már egyben Magyar Szabvány is). Egy nagy magyarországi székhellyel is rendelkező nemzetközi gépipari nagyvállalat megbízta a TREBAG-ot, hogy vizsgálja meg innovációs menedzsment rendszere mennyire felel meg a szabványnak, és mit kell változtatnia annak érdekében, hogy megfeleljen a szabvány előírásainak.

A TREBAG a vizsgálatot – természetesen a gyár kompetens vezetőinek bevonásával - elvégezte. A fő eredmény egy ütemtervben foglalt cselekvési terv lett.

Mintegy mellékesen létrejött egy olyan többszörösen megszűrt, rangsorolt innovációs projekt javaslat jegyzék, amely javaslatainak megvalósítása esetén jelentősen javíthatná a vállalat műszaki színvonalat és gazdasági eredményeit. A rangsor elején lévő projekt javaslatok megvalósítása érdekében a nagyvállalat beszállítói, egyetemi és non-profit kutató intézeti részvétellel konzorciumot alapított, és pályázott. A TREBAG által kidolgozott pályázattal a konzorcium több, mint 3 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatást nyert.

A támogatott projekt jelenleg a TREBAG menedzselésével megvalósítás alatt áll. Már ebben a közbenső szakaszban is születtek olyan eredmények, amelyek a vállalat technológiai színvonalának egyes elemeit szinte forradalmian javítják.

 

Felhasználó további bejegyzései
Kövesd Péter 2019-12-08 15:06:33
9. számú szösszenet Siker a sikertelenségben Egyszer, nem is olyan régen, a nagy gazdasági válságot (2008) követően, amikor éppen nagy volt a munkanélküliség ... Tovább
Kövesd Péter 2019-12-08 15:05:47
9, számú szösszenet Siker a sikertelenségben Siker a sikertelenségben Egyszer, nem is olyan régen, a nagy gazdasági válságot (2008) követően, amikor éppen na ... Tovább
Kövesd Péter 2019-12-06 16:46:17
8. számú szösszenet Amikor egy álom valóra válik (Nagykovácsi megújult főtere) Ha nem vagy túl fiatal és régebben élsz Nagykovacsiban most csukd be szemed, és ... Tovább
Kövesd Péter 2019-11-12 15:48:50
7. számú szösszenet Kinek hopp, kinek kopp A TREBAG az CEN/TS 16555 ?Innovációs menedzsment? c. európai szabvány alkalmazásának tapasztalataira alapozva nem ... Tovább
Kövesd Péter 2019-11-08 16:24:02
5. számú szösszenet Európa vet, amerika arat (Valóban jók-e nekünk a sikeres start-up cégek)   5. szösszenetünk némi kapcsolatban van a 4.-kel. A nálunk ige ... Tovább
Kövesd Péter 2019-11-06 16:12:29
4. számú szösszenet Ami nem felelt meg egy magyar egyetemnek, az az EU-ban még akár fél millió eurót is érhet! Néhány éve az egyik munkatárs szerző versenyen ... Tovább
Kövesd Péter 2019-11-05 17:05:21
3. számú szösszenet BMW vagy Mercedes 1989-ben már a TREBAG Kft. megalakulása előtt a német alapító müncheni TREBAG AG kettőnkek tették fel azt a kérdést, m ... Tovább
Kövesd Péter 2019-11-04 15:12:06
2. számú szösszenet Büszkék legyünk, vagy inkább szomorúak 2011-ben számos vendég jelenlében avattuk fel a Nagykovácsi Innovációs Portát. Az ünnepségre a TR ... Tovább
Kövesd Péter 2019-10-29 15:39:58
1. sz. szösszenet Mi is a TREBAG ügyfeleinek és partnereinek sikeréért drukkolunk! Tovább


Facebook megosztás


Hozzászólások
Hozzászóláshoz be kell lépned!
 


Belépés

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Kövesd Péter
9. számú szösszenet Siker a sikertelenségben Egyszer, nem is olyan régen, a nagy gazdasági válságot (2008) követően, amikor éppen nagy volt a munkanélküliség ... Tovább
Kövesd Péter
9, számú szösszenet Siker a sikertelenségben Siker a sikertelenségben Egyszer, nem is olyan régen, a nagy gazdasági válságot (2008) követően, amikor éppen na ... Tovább
Kövesd Péter
8. számú szösszenet Amikor egy álom valóra válik (Nagykovácsi megújult főtere) Ha nem vagy túl fiatal és régebben élsz Nagykovacsiban most csukd be szemed, és ... Tovább
Kövesd Péter
7. számú szösszenet Kinek hopp, kinek kopp A TREBAG az CEN/TS 16555 ?Innovációs menedzsment? c. európai szabvány alkalmazásának tapasztalataira alapozva nem ... Tovább
Kövesd Péter
6. számú szösszenet Ki korán kel (ébred)... 2013-ban jelent meg az CEN/TS 16555 ?Innovációs menedzsment? c. európai szabvány (Azóta már egyben Magyar Szabvá ... Tovább
Ki korán kel (ébred)...