2. számú szösszenet

Büszkék legyünk, vagy inkább szomorúak

2011-ben számos vendég jelenlében avattuk fel a Nagykovácsi Innovációs Portát. Az ünnepségre a TREBAG akkori munkatársain kivül valamannyi korábbi munkatársát meghívtuk. A bemutatásnál büszkén jeleztem, hogy az eltávozott munkatársak közül többen külföldön helyezkedtek el igen jó munkakörben. Sőt volt két olyan az egyetemet éppen befejező!, fantasztikusan felkészült ifjú hölgy is, akik a TREBAG meglehetősen rigorózus felvételi versenyét óriási fölénnyel megnyerték. Az elnyert poziciót azonban már nem foglalták el, mert közben állást kaptak Brüsszelben az Unió szevezetében.

Jóval később az egyik legjobb projekt menedzserünket kiküldtük egy 7. Keretprogramba tartozó projekt részvételünkkel kapcsolatosan tárgyalni egy non-profit szervezethez. Fantasztikusan képviselt bennünket. Csak egy probléma adódott. A non-profit szervezet mindjárt állást is ajánlott neki. Azóta az a szervezet jelentősen megnőtt. Ma már volt munkatársunk az operatív vezetője.

Ma már egyáltalán nem vagyunk büszkék arra, hogy a TREBAG jó ugródeszka a jó külföldi állások elnyeréséhez. Sőt szomorúak vagyunk, hogy legjobb munkatársainkat a miénknél sokkal jobb ajánlattal bármikor elszipkázhatják külföldre.

Kis cég vagyunk. Néhány kiváló elme külföldre távozása országos szinten mit sem jelent. De mi lesz az országgal, ha legjobban képzett, legjobb képességű fiataljainak jelentős része távozik.

Mi erről a Ti véleményetek?