DEMETRA konferencia
DEMETRA konferencia
2018-11-29 14:42:51

A DEMETRA projekt 2018. november 23-án tartotta meg az első multiplier eventjét Budapesten. Az eseményt a  Magyar Műanyagipari Szövetség szervezte, fő célja a projekt bemutatása volt a döntéshozóknak, mind a duális oktatás szereplőinek, mind a műanyagipari cégeknek.

Az eseményt Pölöskei Gáborné, helyettes államtitkár, ITM, nyitotta meg, aki részletesen ismertette a szakképzés jelenlegi helyzetét és bemutatta a terület új szereplőit (pl. a Szakképzési Innovációs Tanácsot és a Digitális Közösségi Alkotóműhelyeket), valamint a kormányzat szakképzési politikáját. A nyitó előadást követően átfogó képet adott a kamara feladatairól a duális képzés területén Vörös-Gubicza Zsanett, oktatási és képzési igazgató, a MKIK–tól.

A gyakorlati példák megvalósításában élen járó kezdeményezést mutatott be Tóth Csaba, senior HR igazgató a LEGO–tól, illetve a Veszprémi  Szakképzési Centrumból Sárdi Ildikó, gyakorlati oktatás vezető, aki az intézményükben megvalósuló példán keresztül elemezte a műanyagipari szakképzés sikereit és buktatóit. 

A konferencián résztvevők  nagy figyelemmel hallgatták Farkass Gábor előadását, melyben ismertette a Demetra projektet, és jelezték érdeklődésüket a további eredmények iránt.

 

 









Fejlesszük együtt
Fejlesztést segítő vélemények, javaslatok, videók, fotók.
Hozzászóláshoz be kell lépned!
 


Belépés

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Cégünkről > Hírek > DEMETRA konferencia